A rúdtánc fogyaszt vagy izmosít? Mi az igazság? (3. rész)

Nyakunkon a bikini szezon, viszont sosem késő elkezdeni formálni az alakod. A nagy kérdés, hogy a rúdtánc fogyaszt vagy izmosít?

Kozák-Bartos Kriszta

Kozák-Bartos Kriszta

2018. június 18.

A z előző két bejegyzésemben beszéltem nektek arról, hogy a rúdtánc bizony fogyaszt és izmosít, illetve megnéztük a leggyakoribb „kiszállási pontokat is.

 
Megígértem nektek, hogy elhozok 2 lányt, akik hatalmas testi és lelki fejlődésen mentek keresztül a rúdtánc hatására. Kezdjük Klárival, akire én személy szerint nagyon felnézek. Láttam azt a küzdelmet, amit vívott az elemekkel és saját magával is. Bátran kijelenthetem, hogy Ő nyert.

Végeztem egy kis kutatást, mi érdekli a #segitsegfogyniszeretnekarudtancerreakkorjovalasztas lányokat leginkább, és ezekből a kérdésekből szemezgetve néhányat Klárinak szegeztem.

A rúdtánc fogyaszt vagy izmosít? Mi az igazság? - Mikor kezdtél rúdtáncolni és miért?
2016.10.05-én voltam életem első rúdsport óráján. A gimnázium végéig rendszeresen sportoltam (aikido), de az egyetem alatt nem jártam, sajnos ez az alakomon is meglátszott.
2016. őszén jutottam arra az elhatározásra, hogy sportolnom kellene valamit. Egyben biztos voltam, csoportos órákra szeretnék járni, mert az számomra motiválóbb. A másik biztos pont az volt, hogy lehetőleg rugalmasak legyenek az edzés időpontok, mivel a munkám miatt nem tudok fix napokon járni. A neten kutakodtam, így találtam rá a rúdsportra. Minden fontos információt elolvastam az edzésekkel kapcsolatban, aztán megvettem életem első órajegyét. Szerelem volt első látásra, akarom mondani forgásra. 
 
A rúdtánc fogyaszt vagy izmosít? Mi az igazság? - Mennyi idő után vetted észre a változást a testeden?
A változást fokozatosan vettem észre. Emlékszem az első órákon már a bemelegítésnél elfáradtam, aztán edzésről edzésre egyre többet bírtam. Az elején egyáltalán nem tudtam rúdra mászni, így nagyon örültem amikor sikerült az első mászás. Ezután a következő nagyobb sikert akkor értem el, amikor sikerült fellendítenem a lábaim, és így átkerültem középhaladó csoportba, mert már tudtam fejjel lefelé lógni a rúdon. Nekem ez nagyjából 3 hónap volt.
 
A rúdtánc fogyaszt vagy izmosít? Mi az igazság? - Milyen rendszerességgel edzel?
Megpróbálok hetente 2-3 edzésen részt venni, de sajnos a munkám miatt nem mindig sikerül. 
 
A rúdtánc fogyaszt vagy izmosít? Mi az igazság? - Csinálsz valamit a rúdtánc mellett?
Rendszeresen járok nyújtás órákra is. Mivel a rúdon sokkal nehezebb spárgázni, én pedig szeretnék, így számomra elengedhetetlen. Ezen kívül ha időm engedi, akkor karika órára is ellátogatok.
 
A rúdtánc fogyaszt vagy izmosít? Mi az igazság? - Milyen diétát követsz az edzés mellett? Mit eszel / mit nem eszel?
Amikor elkezdtem a sportot, nem igazán diétáztam, de természetesen akkor is láttam a változást. Tavaly nyáron kiderült, hogy glutén és laktóz érzékeny vagyok, így glutén és laktóz mentes diétát tartok. A glutén mentes diétámat 100% betartom, a laktózzal könnyebb a dolgom.
 
A rúdtánc fogyaszt vagy izmosít? Mi az igazság? - Mi a legnagyobb dolog, amit kaptál ettől a sporttól?
Nagyon sok dolgot, de a két legfontosabb, amit kaptam:
 
 - Megtanultam, hogy nincsen lehetetlen. 
 - A rúdtánc nem csak egy sport. Egy nagyszerű közösség tagja lettem, sok barátot szereztem az eddig eltelt idő alatt. Az edzéseken mindig nagyon jó a hangulat, teljesen feltöltődik az ember. 

A rúdtánc fogyaszt vagy izmosít? Mi az igazság? - Miért ajánlanád azoknak, akik akár nagyobb súlyfelesleggel küzdenek?
Egy mondatban: Erősödsz, fogysz és közben olyan dolgokat csinálsz meg, amiről eddig azt hitted, hogy lehetetlen. 
 
Ha eljössz edzésre, Te is megtapasztalhatod mennyire jó ez a sport. Tedd félre a félelmeidet! Vegyél egy rövidnacit meg egy trikót, és gyere edzésre! Nyugi, senki nem fog furán nézni, egy nagyszerű élményben lesz részed. Ha nagyobb súlyfelesleged van, akkor is ugyanúgy meg tudsz csinálni mindent, csak kicsit több idő. Soha ne másokhoz hasonlítsd magad, hanem magadra figyelj.
 
A rúdtánc fogyaszt vagy izmosít? Mi az igazság? - Mindenkit a kilók érdekelnek, tehát mennyit fogytál?
Amikor elkezdtem, akkor 80 kg fölött voltam valamennyivel, jelenleg olyan 70 körül mozgok.
A ruháknál szerintem sokkal szembetűnőbb a változás. Régen 42-44 méretű ruhák jöttek rám, jelenleg 38-40-es, sport ruhákból pedig S-M méreteket vásárolok.  Nagyon sokat fogytam, és izmosabb is lettem, hiszen 70 kilót emelgetek . 
 
A rúdtánc fogyaszt vagy izmosít? Mi az igazság? – Van még valami, amit megosztanál velünk?
Nagyon örülök, hogy úgy döntöttem, kipróbálom ezt a sportot. Nagy szerencsém volt, hogy megismertem Krisztát, aki egy nagyszerű edző és segített mindenben. Sohasem hagyott elkeseredni. Támogatásával ma már profi szintű órákra járhatok, és az álomelemem, a csavartkezes is megy. (még mindig alig hiszem el)

A sorozat következő, egyben utolsó részében Fruzsi fog arról mesélni, hogy egy nagyon vékony lány, aki képtelen volt izmot építeni, hogyan jutott el odáig, hogy mindenki a kockahasát csodálja.
4.rész


Ha szeretnél bekapcsolódni az óráinkra, akkor Budapest 7. kerületében, a Wesselényi utcától nem messze várunk Téged sok szeretettel!
Érdekelnek a részletek!
 

Share:

Megtekintve: