Rúdtánc Budapest (2. rész)

Szeretnéd elkezdeni a rúdtáncot? Segítek választani.

Kozák-Bartos Kriszta

Kozák-Bartos Kriszta

2018. október 1.

A lapvetően van 8 szempont, ami alapján kiválaszthatod, hogy számodra melyik stúdió lesz a megfelelő.
 

Az első hármat (helyszín, közösségi kommunikáció, ár-érték arány) az előző bejegyzésemben fejtettem ki bővebben. Ha lemaradtál róla, ITT elérheted. Most nézzük a többit.
 
Rúdtánc Budapest -  Óratípusok
Ez már egy érdekesebb történet. Elsősorban a rúdsportra akartam fókuszálni, de az van mindenhol, és annyi, de annyi egyéb lehetőség van, hogy ejtek erről is pár szót.
Böngészve a stúdiók oldalát, a következőket állapítottam meg.
A rúdsport mellett a legtöbb helyen természetesen van nyújtás, erősítés, és légtorna is.
Nem minden stúdiónál, de egyre több helyen láttam, hogy férfiakat is szívesen látnak a rúdsport edzéseken.
A művészi koreográfia, a finoman nőcis és az exotic pole órák is sok esetben szerepelnek az általános órarendben, vagy ha rendszeresen nem, workshopok keretében mindenképpen.
Egyre népszerűbb a gyerek rúdfitnesz (utánpótlás mindig kell), illetve láttam kismama rudat is az órarendekben (nem gondoltad volna, hogy várandósan is lehet rudazni, ugye?)
Egyre több helyen van már jóga is, aminek személy szerint nagyon örülök, mert fontosnak tartom a test-lélek harmóniáját, a meditáció gyakorlását.
Találtam még akrobatika, balett, beautyrobic, shaking és boksz edzéseket is.

Ami még külön tetszett, hogy egyre több stúdió rendezkedik be arra, hogy egyéb, nem kifejezetten mozgáshoz kapcsolódó szolgáltatást nyújtson a tanítványoknak. Gondolok itt akár masszázsra, life coachingra, és egyéb nőcis dolgokra.

Elsősorban nézd meg, hogy neked a normál rúdsport mellett mire lenne még biztosan szükséged. Ez segíteni fog a listád szűkítésében.

Rúdtánc Budapest - Létszámstop, bejelentkezés
Örömmel láttam azt, hogy kivétel nélkül az összes stúdiónál bejelentkezéses rendszer működik. Ami régebben még egy kuriózum volt, mára már alap, és ennek nagyon örülök.
Csoportlétszám tekintetében az általános a 8-12 fő egy edzésen. Amennyiben nem szereted a nagy létszámú órákat, akkor a Heaven-t neked találták ki. Nálunk a maximális létszám csupán 4 fő. Ha érdekelnek a részletek, KATT IDE!

Rúdtánc Budapest - Oktatók, Felszereltség, Közösség
Ez az utolsó 3 pont az, amiről egy weboldal alapján messzemenő következtetéseket levonni lehetetlen. Ha szépen sorban haladtál a pontokon, valószínűnek tartom, hogy 1-2 stúdiónál több úgysem maradt a listádon (természetesen helyszín függő), így azt javaslom, hogy a megmaradt helyeket keresd fel személyesen. Hidd el, érezni fogod, ha megérkeztél oda, ahol lenned kell.

Mi Budapest belvárosában, a Wesselényi utcánál várunk Téged. Ha szeretnél eljönni hozzánk, akkor KATT IDE!
 

Share:

Megtekintve: