Kovács Nóra

Kovács Nóra

Rúdsport

Szia!

Kovács Nóra vagyok, a Pole Heaven rúdsport trénere.
Gimnazista éveim alatt csak a testnevelés órák jelentették számomra a sportot. Budapestre költözve a továbbtanulás és munka mellett kezdtem el azt érezni, hogy egyre inkább hiányzik az életemből a mozgás. Elkezdtem futni, kipróbáltam különböző mozgásformákat, majd 2018-ban megismerkedtem a rúdsporttal, ami a szenvedélyemmé vált.
A rúdsport önbizalmat adott, türelmessé és kitartóbbá tett, megtanította, hogy alázatos munkával elérhető a kitűzött cél.
Annak ellenére, hogy korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha színpadra merek állni, két versenyen is kipróbáltam magam.
A sportág iránti szeretetem annyira kiteljesedett, hogy egyre inkább azt éreztem, magasabb szinten szeretnék vele foglalkozni, és másoknak is át akarom adni az eddig megszerzett tudást. Elvégeztem a Fitness Akadémia Csoportos fitness instruktor képzését, majd továbbtanulva rúdsport tréner lettem.
Szeretném Neked is átadni a mozgás és a sport szeretetét és szeretném, hogy Te is megtapasztald, mennyi mindent tud adni ez a mozgásforma.
Óráimra sportos előélettől és kortól függetlenül örömmel várok mindenkit. Sosem késő elkezdeni, mindig van lehetőség fejlődni. 

Várlak sok szeretettel!

Bejelentkezés Facebook